NE DOBD KI! TEDD VITRINBE, BECSÜLD MEG!

A bonsaial foglalkozó emberek egy sokoldalú és összetett "manualizmus" cselekvői. A növények nevelése, megtartása, ápolása, védelme, átültetése,szaporítása, tálalása, kétkezi munka, ha tetszik kézműves feladat. Hasonlóan, mint a képző és iparművészek esetében, egy folyamatos személyiség és ízlés fejlődést, ill. látásmód változást feltételez az egyén számára az idő múlásával, az évről évre ismétlődő hasonló cselekvésfolyamatok gyakorlata.  Ahogy múlnak az évek, egyre több érzelmi kötődés alakul ki tárgyainkhoz, legyen az akár egy jó konkáv fogó, egy szerszámos doboz, akár egy részlete kertünknek ahol mindíg ugyan az a fa áll, de legyen az egy szép kő, egy bonsai asztal és nem is beszélve egy - egy dédelgetett bonsai tálról.
Hamar megtanuljuk értékelni a saját munkánkat és azon keresztül mások munkáját. A bonsai tálak esetében magam kiemelten így vagyok ezzel, rendkívüli módon tisztelem és szeretem elismerni bonsaitálkészítők "readymade"- jeit!
Gondolom nem vagyok egyedül azzal, hogy egyes bonsai tálakhoz vagy csak azért, vagy azért is kötődöm, mert az volt az első tálam, vagy mert olyan helyről van, vagy mert olyan valakitől kaptam, vagy mert bizonyos domborpecséteket, szignatúrákat visel magán, vagy mert egyszerűen emlék. Fontosnak tartom megemlíteni, hogy nem feltétlenü a pénzben kifejezhető érték dönt a kötődésnél és a megbecsülésnél. Gondolom azzal sem vagyok egyedül, hogy ezek közül el is törik valamelyik, mindegy, hogy mitől, mindegy, hogy hogyan. El is jutottunk a közhelyes kérdéshez, mi van ilyenkor?
Miután túljutunk azon légúti mélységeinken, melynek folyamán istenségeket és bizonyos ősi mesterségeket emlegetünk összefüggésbe hozva azokat rokonaikkal és azok szintén ősi mesterséget gyakorló egyéb rokonait felszólítva bizonyos cselekvésekre és létigékkel újra összefüggésbe hozva mindezt... ...előbb utóbb az elszántabb emberek kísérletet tesznek az edény valamilyen fokú helyreállítására. Magam is ezt tettem, mert megint eltörtem egy tálat. Sőt egy bonsaikertész ezzel szinte egyidőben megkért, hogy két szépséges cserepét ragasszam meg, amit a fagy tönkretett, az ilyen szivességeket pedig nagy örömmel teszem.

Többféle mód létezik a helyreállításra. Kettőt szeretnék ezek közül bemutatni abban a reményben, hogy akik hasonlóan járnak, hasonlóan is cselekednek majd. Igaz ugyan, hogy a helyreállított cserepek a művelet után már csak vitrinben állják meg a helyüket, de szerintem ez egy kellőképpen elfogult embernek nemhogy vigasz, de némi alibiként is szolgálhat arra, hogy vitrinbe teszi a tálat és újat vegyen helyette.
Az egyik módszer borzasztó egyszerű, csak pár dologra kell odafigyelni, a másik picit több odafigyelést igényel.

Először megtisztítjuk a törött cserepeket, amennyire csak lehet. A tisztítás után, ragasztószalagokat helyezünk el az oldalfalon. Felhordjuk a ragasztót. Ragasztásra én pillanatragasztót használtam, mert vékonyan terül és így is erős és tartós. Arra azért figyelni kell, hogy kivérzés ne legyen, mert a pillanatragasztót eltávolítani rendkívül körülményes volna és nagy a rizikó, hogy nyoma marad az eltüntetési kisérletnek.



Precíz illesztés után, a ragasztó szalagokat feszesen feltesszük a másik oldalakra is. A nyitottidő végével, a ragasztószalagok eltávolíthatók. Az első két négyszögletes tál esetében végeztünk is.



A nehezebb eset, ez az ovális tál. Nemcsak azért mert több darabra volt törve, hanem azért is, mert nem volt meg minden darabja. 

A hiányzó részek helyére először drótot rögzítünk pillanatragasztóval, vagy valamilyen kétkomponensű ragasztóval. Ezek a drótok arra hivatottak, hogy évek múlva is ott tartsák a pótlásokat, melyek egyébként elgyengülhetnek a diletáció folytonos, finom működése miatt.

A belső oldalra érdemes felhelyezni sablonként egy formára hajlított kartont, mely "zsaluként" működik.
A pótlás gipszel történik, mert a cseréptárgyak esetében a múzeológia és a restaurátor szakmák szerint ez etikus, látszik a javítás, nem csap be, és szükség esetén eltávolítható, ismételhető a javítás.

Ezután lesimítjuk és utánigazítjuk, gyakorlatilag becsiszoljuk a pótolt felületeket, majd megtisztítjuk a tál egészét újra. A pótlást egy a tál szinével harmonizáló, de semleges színnel megfestjük. Legjobb az aquarell festék, de ha nincsen, megteszi a gombfesték is. Enyhén olajos rongyal finoman bedörzsölhetjük a pótolt felületet, mert az olaj konzerválja a festést és keményíti a gipszet, ráadásul olyan fényt ad a pótolt felületnek, mely jobban harmonizál az eredeti felülettel. Ezek után nincs más hátra mint előre : Irány a vitrin!